Bemutatkozik (Vekveta)

A VEKVETA márkanév tulajdonképpen egy anagramma szerű szóösszetétel, amely a nevemből lett összerakva. Így kijelenthetjük, hogy minden, ami VEKVETA, az én vagyok!

 

Eredetileg kommunikációs főiskolát végeztem, de teljesen más irányban, egy ruházati üzletben helyezkedtem el üzletvezetőként. Bár már középiskolás koromban is tagja voltam egy foltvarró szakkörnek, csak 5 éve, első gyermekem születése után fordultam igazán a kreativitás irányába, és gyakorlatilag egy szükséghelyzetből született meg az első játszószőnyeg ötlete. Kisfiam igen hamar 3-4 hónapos korában már forgolódott és hamar haladni is tudott ezzel a mozgásformával.

 

Nagyon feszültté tett, hogy a franciaágyon már nem éreztem biztonságban, a padló viszont nagyon kemény és hideg volt, nem is beszélve arról, hogy sohasem volt kellően „babatiszta”. A boltban kapható bébitornázóval felszerelt játszószőnyegek amellett, hogy nagyon vékonyak és kicsik voltak, a kisfiamat sem kötötték le, minden érdekesebb volt, mint a csüngő játékok.

Ekkor találtam ki az óriás játszószőnyegeket, melyek 140x200 cm nagyságúak, így kellő felületet biztosítanak a játékhoz, puhák, így a baba eséskor sem üti nagyon meg magát, védenek a felfázástól és könnyen tisztíthatók.

 

Az első szőnyeg még teljesen más volt. Maradék anyagokból varrtam össze, egy nagy fa díszítette barna fatörzzsel és lombbal, egy napocska és egy bagoly is helyet kaptak rajta! Azonban ez a formavilág rendkívül sok munkaidőt hoz magával, ami az árat is megnövelte volna, így az egyszerűbb irányba toltam el a szőnyegek készítését.

 

Szerencsés vagyok, mert a családom nagyon sokat segít a gyerekekkel, ha dolgoznom kell, gyakorlatilag a férjemre, a szüleimre és a testvéreimre is számíthatok. Ez nagyon nagy segítség, emellett már a fiaim is megértették, hogy ha anya varr, akkor együtt kell játszani, így nem okoz a munkában semmi fennakadást. Persze jelenleg ez a vállalkozói életforma nem lenne elég ahhoz, hogy fenntartsam a családom, de kiegészítésként sokat jelent, és tudom, hogy a befektetett munka kellő kitartással meghozza a gyümölcsét.

 

Szeretek varrni, szeretek új termékeket kitalálni. Amikor újabb ötleteim vannak, van, hogy napokig nem alszom, mert a megvalósításon gondolkodom. Ez nemhogy elfáraszt, de feltölt energiával. És az a legmotiválóbb, amikor azonnal visszajelzést kapok a követőktől, mert tudom, hogy jó úton járok. Most az aktuális kedvenceim az ágyrácsvédők, mert nagyon kedves formavilág, bájossá teszi a babaszobát és illik a kollekció többi darabjához.

 

A visszatérő vásárlóim sokszor hangsúlyozzák, hogy termékeim amellett, hogy bájosak, rendkívül tartósak is. Van olyan anyuka, aki 3 gyermekkel nyúzta az óriás játszószőnyeget, és most az unokatesó is megkapta! Termékeim mindegyike valamilyen valós problémára nyújt megoldást, nem divattermékek. Ezen felül pl. a sópárnák és az ágyrácsvédők a környezettudatosság jegyében készültek el, hiszen sok maradék anyag keletkezett, amiket nem akartam kidobni, ezzel is terhelve a környezetet. A maradék így tovább él egy másik termékben, ami hasznos kiegészítője bármelyik babaszobának.

 

Úgy képzelem, 5-10 év múlva is örömömet lelem majd ezeknek a termékeknek a készítésében, a vásárlói igények kielégítésében. Nagyon feldob, amikor kapok egy fotót a termékről használat közben. Örülök, hogy olyan munkát találtam, ami a hobbim is, így nem is érzem igazán munkának.

 

Mottóm: Praktikusan, Pontosan, Precízen!

 

1/9

 

 

Share on Facebook
Please reload

HÍREK

Feltételek

- ÁSZF

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

COPYRIGHT © 2019 FEMINI BOX | MINDEN JOG FENNTARTVA